A kezdetekben, amikor Anya és Apa még nem anya és apa voltak, hanem volt keresztnevük is, csak kettesben éltek. Nagyon szerették egymást, és mindig csak együtt szerettek volna lenni. Rengeteget nevettek, sétáltak, ettek, és még egy csomó dolgot csináltak kettesben. Aztán egy idő után már nagyon szerették volna, ha anya és apa lennének. Sőt mindennél jobban vágytak arra, hogy legyen egy aprócska gyermekük, hogy megszülessen szerelmük gyümölcse. Aztán már mindent hárman csináltak együtt. Aztán meg arra vágytak, hogy testvére is legyen gyermeküknek, hogy ezt is megtapasztalhassa a legféltettebb kincsük, és amikor majd egyszer ők már nem lesznek, ne legyen egyedül. De anya és apa attól még egy pár marad. Ők ketten, hiszen ezt jelenti az egy pár.
A nagyinál
Amikor megszületik az unoka, a legszigorúbb szülőből is engedékeny nagyszülő válik. Nincs is más dolguk, csak a poronty kényeztetése, a nevelés már nem az ő dolguk, ami fontos volt számukra, már átadták nekünk – több-kevesebb sikerrel. Persze sokan nehezen tudják elfogadni a másodhegedűs szerepkörét, de jó azt már a gyerek születésekor előre tisztázni, hogy ez már a mi felelősségünk, a mi döntésünk. Még ha vannak is elvi különbségeink, a gyerekek ezekkel valójában tök könnyedén együtt tudnak élni. Sőt, legtöbbjük a saját előnyére tudja fordítani a helyzetet.
Semmi baja nem lesz
Amikor elmegyünk otthonról – még akkor is, ha csak a közértbe ugrunk le – nagyon fontos, hogy ne angolosan távozzunk. Ezzel ugyan egy darabig elkerülhetjük a drámát és a nagyjelenetet – legalábbis azt, hogy nekünk is részt kelljen benne vennünk –, de egyszersmind aláássuk a gyerek bizalmát is, hiszen számára mindez azt jelenti, mi bármikor eltűnhetünk. Folyamatosan résen lesz, és egy idő után már az előszoba irányába se tudunk majd úgy elmenni, hogy ne essen pánikba, hogy elmegyünk. Ha ezt következetesen betartjuk, és mindig elmondjuk, hová megyünk, mikor jövünk vissza – akkor is, ha még nincs időérzéke –, hosszú távon akkor is jót teszünk magunknak, ha mindezzel egyelőre azt érjük el, hogy alig tudunk a lábunkon csimpaszkodó kicsitől kilépni a lakásból, és még a földszinten is azt halljuk, hogy: Anyaaaa. Egy kettesben eltöltött nyaralásra elindulni annyival nehezebb, hogy egy ilyen szituáció még gyereksírás nélkül is elég stresszes, és erősen magában rejti egy könnyed összeveszés esélyét.
Nem vagyunk szívtelenek
Apának és anyának azért van szüksége arra, hogy kettesben legyenek, mert a szerelmesek már csak ilyenek. És ettől még egyáltalán nem szeretik kevésbé a gyereket. Sőt, ha elég időt töltenek egymással, annak boldogság az eredménye, ami a kicsinek is jó. A legfontosabb azonban az, hogy ezt mi is tudatosítsuk magunkban, mert ha a gyerek azt látja, bizonytalanok vagyunk, ha rés támad a pajzson, sokkal nehezebb lesz az elválás. Nekünk magunknak is el kell hinnünk, hogy semmi baja nem lesz a gyereknek a nagyszülőkkel. Sőt.
Segítsünk nekik!
Hogy a nyaralást ne csak mi, hanem a gyerek is várja, szervezzünk neki is olyan programot a nagyszülőkkel, ami számára is izgalmasnak hangzik. Találkozhat a nagyi szomszédjában lakó kislánnyal és kisfiúval, együtt mehetnek állatkertbe vagy a strandra, együtt mókázhatnak az unokatesókkal, és azt kérhet mamától ebédre, amit csak szeretne. Elmesélhetjük, hogy mi mit fogunk csinálni, de egy kicsit kiemelhetjük azokat a részeket, amikről tudjuk, hogy a csemeténk ki nem állhat. Például, hogy reggeltől estig várost nézünk, múzeumba megyünk. Így ő is belátja, hogy neki is jobb lesz a mamával. Ha pedig anya és apa megérkezik, feltöltődve jókedvvel, jöhet a közös vakáció a gyerekkel.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest